Attól tartok, hogy a magyar kormány szakértői, nem haladnak a korral. Lemaradásuk oka kétféle lehet. Vagy csak azokat az adatokat és információkat ismerik, amelyeket a MTA, és a nagytőke szolgáltat – nyilvánvalóan a saját érdekeiknek megfelelően – vagy idegen nyelvek hiányában, nem követik a technika, electronica hatalmas fejlődését az elmúlt évtizedekben. Ezért a merész állítáért valószínűleg le fognak dorongolni, vagy a régi, jól bevált módszer szerint, nem vesznek cikkemről tudomást.
Jól tudjuk, az elektromos auto már nagyon régen jelen van. A benzines Otto motorokkal felszerelt autók azért kerültek felül, mert a primitive accumulátorok nagyon nehezek voltak s hamar lemerültek. Még emlékszem, József főhercegnek volt egy nagyon szépen karbantartott csillogó, villogó, kisértetiesen halk elektromos autója, amelyet még 1944 nyarán is láttam az Alagútban.
Az elmúlt évtizedben divatba jöttek a hybrid gépkocsik, amelyek részben elektromos meghajtásuak. Ebben is a japánok jártak elől, akik meg akarják tartani az automotive iparban kiharcolt első helyüket. A “titkuk” a lithium accumulátorok voltak, amelyek sokkel gazdaságosabbak, mint az ólom-sav őskori maradvány.
Ekkor jelent meg a piacon a Tesla cég az új elektromos gépkocsijával, amely osztatlan sikert hozott nekik. 2015 őszén jelentették be az új, olcsóbb modelt. Erre a még csak protopípusban látható gépkocsira, nagyon rövid idő alatt háromszxázezernél (300.000) is több előrendelést kaptak. Ezzel eldőlni látszik az Otto motoros gépkocsik sorsa. Tesla titka megint csak a tovább fejlesztett litium accumulator.
Ennek az aránylag olcsóbb accumulatornak egyik változata házakba is beépíthető. Ezzel megoldották – legalábbis a gazdagabb emberek számára – a napelmekkel termelt áram tartalékolását, a estére s napfénymentes napokra. Egy tíz kilowattos falra szerelhető háztartási accumulator háromezer (3000) dolárba kerül.
Tesla dicsősége valószínűleg rövid életű lesz, mert az egyik nagy japán autógyár bejelentette, hogy a drága és ritka litium helyett egy nagyon olcsó fémet találtak. Ősi szokás szerint, megpróbálták a jövőbe átültetni a forgalmazást, mondván 15-20 kell a gyártás indításához. Gyerek mese! Ha már egyszer bejelentették, akkor már a gyártást szervezik Valószínűleg, három éven belül megjelennek a gépkocsiba és a magánházakba beépíthető olcsó accumulátorok, valószínűleg 5-600 dollár áron.
Tehát nyugodtan állíthatjuk, néhány éven belül az állandóan olcsóbbodó napelemek és az újtipusú accumulator, forradalmasítja a magánházak, kis üzemek üzletek áramellátását.
Az USA-ban egyre fokozódó tempóban állítják fel az cseppfolyós sóval tárolt áramot fejlesztő napelem farmokat.
Az autó forradalomnak ezzel még nincs vége. Egyre-másra valósulnak meg a sósvizzel működő gépkocsik. A motorok megbízhatóak és hihetetlenül olcsó üzeműek. Valamilyen formában a sósvíz, elektrolitként működve termeli az áramot.
Ezenkívül tudjuk, nagyon sok új, gazdaságos hajtómű rendszert találtak már fel, de azok alkalmazása sem az autógyáraknak, sem az olajiparnak nem állt érdekében. Tüzzel-vassal küzdöttek ezek ellen. Nagyon sokat megvettek, jó magas áron, de eszük ágában sem volt azokat gyártani. Azok pedig, akik gyártási garancia nélkül nem akarták eladni találmányukat, rendszerint eltüntek. Ki tudja hová?
Ami hazánkat illeti, újra kellene gondolni Paks bővítését. Ehhez persze fiatal és nem elkötelezett szakemberek kellenének. Ugyanis óriási gázmezők húzódnak Magyarország egyes vidékein. Tény, igen mélyen vannak, fúrásuk, kitermelésük nehéz, költséges. Ha összehasonlítjuk az azonos energia mennyiségű termelés költségeit, a gáz jönne ki győztesen.
És a fúrótornyok beszerzése után minden költséget forintban kellene fizetni. S ha már olyan mélyen furkálunk, magas hőmérsékletű rétegekbe vizet pumpálva, túlhevített gőzt is kaphatnánk, amit áramtermelésre használhatnánk. A kondenzált, de még forró viz távfűtésre alkalmas.
Paks bővítésének ügye még nem dőlt el. Az amerikai kormány zsarolásokkal lehetlenné teheti az orosz szerződést. A hidegháború erősödésével rákényszerülhetünk az egyezmény felmondására. Ha ez megtörténik, jönnek a nyugati cégek, magasabb – dollárban fizetedő árral. Honnan vesszük a pénzt? Az oroszoknak fizethetnénk almával, babbal, borsóval s talán még sárgarépával is. A nyugati cégeknek mivel fizetnénk? A népnyomorító, soha vissza nem fizethető IMF és WB kölcsönökkel?
Több európai állam leállítja az atomenergiával működő áramfejlesztőit és fokozatosan áttérnek a rendkívűl gyorsan fejlődő nap és szélenergia használatára. Miért akarjuk mi Paksot megduplázni?
Magyaródy Szabolcs
2016, május 22
Hivatkozások
http://news.nationalgeographic.com/energy/2015/10/151002-solar-energy-seeseye-popping-price-drops
https://news.stanford.edu/2015/04/06/aluminum-ion-battery-033115
http://inhabitat.com/teslas-powerwall-battery-is-a-stylish-but-expensive-way-toditch-the-grid
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.