Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak (hagyományőrzően) európai módon gondolkodni
meg élni nem !!!

Versös Város – Versös Szöged

Szegedikumok 2012. ápr. 13.

Versös Város – Versös Szöged
A Szögedi Védegylet indítványa és fölajánlása Városunk versbeöltöztetésére.

A Szegedi Városvédő Egyesület, a Szögedi Védegylet fölajánlása Városának a Költészet Napja alkalmából: Évente egy verssel gazdagítjuk városunk falait. Legalább egy verssel, de ha támogatóink is kerülnek, akár többel is!
Versek az érintett falainkra!
Városunkhoz, bizonyos helyszínekhez kötődő versek az ihlető helyszínek falain.
Amit nem olvasnának el Városunk polgárai és az idelátogatók pl. a „Juhász Gyula összes versei” kötetben, azt így elolvashatják szögedi falainkon! És éppen ott, ahol íródtak, vagy amihez kötődnek…

Szömelvényök terveinkből:

Juhász Gyula Babits Mihálynak versét kívánjuk a szögedi Babits-ház falára:

Jöttél szelíden a lankás Dunántúl
Kékes tájáról, hol dús a gerezd
S az őszi este végtelenbe tágul
S a lila égbe lendül sok kereszt.

Hoztál magaddal új dalt, mely az ősi
Örök verseknek őrzi zengzetét,
Új álmokat, melyek az égi, földi
Csodák köréből lengenek eléd.

S a magyar rónán új tornyok szökelltek
Merész magasba és egy új seregnek
Élén jövőbe tartottál, Vezér.

S ma egy világnak romján újra kelve
Te vagy megint új harcok tiszta lelke,
A lobogó, ki új egekbe ér!

Simor Márton tervei szerint e versös tábla hamarosan Babits-domborművel készülhet el.

De nem csak Juhász Gyula soraival lehet ékesebb városunk…

Radnóti Miklós idézetök szögedön

A „rézkő” a Radnóti Gimnázium előtt kiváló kezdeményezés…
… az iskolába menvén a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én…
... az iskolába menvén a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én...

 

 

Radnóti Miklós Juhász Gyulához írt búcsúzója illenék a Juhász Gyula Emléklak falára, a földszinti bal 2. és 3. ablak közé, olvasható magasságban:

Öt évig laktam városodban költő,
s nem láttalak sosem. Négy fal között,
csomós sötétben éltél távol és
nem érdekelt e földi tartomány
s a folyton mást dajkáló diadal;
immár a rémes sár ölében fekszel,
esőtől nedves deszkaszál takar.

Régóta már csak éjjel, ablakodból
néztél az égre és a fellegek
futása ért a szívedig talán;
tudom, hogy évek óta nem beszéltél,
mint hallgató barát, ki megfogadta;
oly némán éltél és szakállasan,
ahogy kegyetlen szárán él a barka.

Tavasz van és a fényes mély Tisza
tovább folyik, s árad tovább a fénytelen
nyomor tanyáidon; nem változott
mióta földbe tettek semmisem:
akárha élnél, úgy vonul a felleg
s fehér virágban álló fák felől
az illatok éjente útrakelnek.

Hetvenöt éve jelent meg Radnóti Miklós verse, egy hónappal Juhász Gyula halála után.
Éppen időszerű, hogy megjelenjen ott is, ahová leginkább való: Juhász Gyula háza falán.


Szögedi üdvözlettel:
Dr Szabó László
www.ujszeged.hu
Szögedi Védegylet
Szegedi Városvédő Egyesület
elnök

Katt ide: >Versös Város – Versös Szöged

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium

Verecke táján
Verecke táján
dec. 3.

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)