2007-ben örvendhettünk utoljára tevecsikó születésének a Szegedi Vadasparkban. Most az akkor született Góbinak, valamint társának, Katának született kiscsikója.
Böngészés: Szegedi Vadaspark
Elárvult, háromhetes borzkölyök (Meles meles) érkezett március elején a Szegedi Vadasparkba, a fiatal ragadozót egy gondozó neveli, és szépen cseperedik – közölte Veprik Róbert igazgató. A kölyköt vadászok találták meg, és juttatták el az állatkert természetvédelmi mentőközpontjába.
Szeged, 2013. április 4., csütörtök (MTI) – Nőstény alpaka (Lama pacos) született a Szegedi Vadasparkban.
Március 23-án, szombaton 10.00-tól Fóka-móka címmel szórakoztató programra, látványos állatetetésekre a Szegedi Vadasparkba invitáljuk a családokat, baráti társaságokat. A nap legfontosabb eseménye, hogy 11 órakor Dr.
Szokatlan időben, a nyári hónapok helyett télen bújtak ki a tojásból a zöldszárnyú arafiókák (Ara chloroptera) a Szegedi Vadasparkban. Az arafiókák téli világrajövetele azért különleges, mert télen jóval kevesebb a megvilágított órák száma, s inkább a nagy testű papagájfaj természetes, dél-amerikai élőhelyének fényviszonyait felidéző melegebb hónapokban lehet számítani a költésre.
Szeged, 2013. március 3., vasárnap (MTI) – Ritka és különleges, a köznyelvben fehérnek nevezett dél-afrikai oroszlánokat (Panthera leo krugeri) láthatnak a Szegedi Vadaspark látogatói.
Az idei tavasz legjobban várt vadasparki eseménye kétségkívül a Szegeden először látható borjúfókák korszerű bemutatójának átadása. Addig is, amíg ideérnek, e kedves megjelenésük miatt méltán népszerű tengeri emlősök, kíváncsiak vagyunk arra, hogy a gyermekek mennyire ismerik őket, mit is tudnak róluk.
Tíz csupasz turkáló (Heterocephalus glaber) született januárban a Szegedi Vadasparkban: az életmódjukat és külsejüket tekintve is különleges rágcsálókölyköket már a nagyközönség is láthatja. Mint Veprik Róbert igazgató az MTI-nek elmondta, 2011-ben zoológiai szenzációnak számított, hogy Magyarországon elsőként a szegedi állatkertben mutattak be a közönségnek csupasz turkálókat.
Félszáz védett madarat találtak a rendőrök Kiszomboron – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta, csütörtökön délután egy a kiszombori átkelőnél belépésre jelentkező autóbuszt ellenőrző román és magyar határrendészek a jármű csomagterében egy dobozban elrejtve ötven élő védett madarat találtak.
Újabb fajjal, csupaszpofájú tamarinnal (Sauguinus bicolor) gazdagodott a Szegedi Vadaspark nemzetközi színtéren is elismert karmosmajom-gyűjteménye. Veprik Róbert igazgató elmondta, hogy számos ritka selyemmajom, oroszlánmajmocska és tamarin látható az állatkert két trópusi házában és az azokhoz tartozó kifutókban.
Természetvédelmi mentőközpontjának bővítésére fordítja az idei esztendőben a személyi-jövedelemadó felajánlásokból befolyó támogatásokat a Szegedi Vadaspark – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t. A szegedi állatkert alapításától fogva nem pusztán kikapcsolódást, igényes szórakozást nyújt, hanem az ország egyik legjelentősebb természetvédelmi mentőközpontjaként is működik.
Törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus) született a Szegedi Vadasparkban – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel. Az egyelőre ismeretlen nemű kölyök édesapja a nemzetközi fajmegmentési program keretében 2005-ben érkezett Bristolból Szegedre, párja, Malaga pedig 2011-ben Spanyolországból került a Tisza-parti város állatkertjébe. A hím először harciasan fogadta új párját, idővel azonban összebarátkoztak,.