Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

Fegyveres és felderítő delfineket képez ki az ukrán haditengerészet

Ukranikumok 2012. okt. 13.

 

Tíz palackorrú delfinkatonai célú kiképzésébe kezdett az ukrán haditengerészet Szevasztopolban – tette közzé csütörtökön a Ria Novosztyi helyi forrásból származó értesülésére hivatkozva a Korreszpondent ukrán hírportál.

A név nélkül nyilatkozó forrás szerint  a delfineket részben a tengerfenéken lévő tárgyak felkutatására idomítják. Ha megtalálják a keresett objektumot, és hozzáérintik a fejükre erősített kioldószerkezetet, egy bója emelkedik a felszínre. Emellett fegyveres támadódelfineket is képeznek a szevasztopoli bázison. Az állatoknak kést vagy pisztolyt erősítenek a fejükre, amelyekkel ellenséges búvárok ellen hajthatnak végre támadásokat.
A nyilatkozó megjegyezte, hogy a kilencvenes években mozgássérült gyerekek rehabilitációjában alkalmaztak sikeresen delfineket. Katonai célokra 1973 óta képeznek ki delfineket Szevasztopolban. „Ezt a programot azóta sem függesztették fel, de nem is hoztak róla semmit nyilvánosságra” – tette hozzá.
A Ria Novosztyi szerint a világon jelenleg két helyen képeznek ki delfineket katonai célokra: az egyesült államokbeli San Diegóban és Szevasztopolban. A Szovjetunió szétesése után a fekete-tengeri flottának a delfinkiképzéssel foglalkozó részlege Ukrajnához került.
A delfinek katonai célú képzését mindkét országban igyekeznek a lehető legnagyobb titokban tartani. Az egyesült államokbeli kiképzésekről azonban 2005-ben kerültek napvilágra hírek, amikor a Katrina hurrikán pusztítása után állítólag nyoma veszett több fegyveres delfinnek, amelyeken rajtuk maradhatott a rájuk erősített harci eszköz.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Verecke táján
Verecke táján
dec. 3.

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)