Érik a dió! Itt van újra Juppiter monya…
Kacér kalandozásra hívom most nyelvérzékeny olvasómat a korszerű félfiasság világába.
Juppiter monya bizony csiklandós környezet… De nem csak a nevének bőrburkában az!

Mony ide, mony oda! Mekkora lehetett az őshuncut Hétnyüszű Koponyányi Monyók? Mony vagy monyók?

Nem is mony, csak becézett monyók?! De… Mi is az a mony? Egészen bizonyosan összefügg a tájnyelvi ’tojás’ szavunkkal, melynek hungrofinn nyelvkörünkben rokona a finn „muna” is. (Talán még a Szélkötő Kala-Mona is!) A mony a magyarban olykor a ’here’ (avagy a tojás), olykor pedig (a bihari) ’biga’, vagyis a vesszővé meredő ’hímtag’ nevezete. Érdemes egy ábrándosan észvesztő pillanatra fölidéznünk Bugát Pál monybegyerítő izmait is 1828-ból! De a mony(monda)kör messzire vezet, az már egy másik fejezet…

A terméketlenség illetve a csökkent termékenyítő képesség gyakori gond, vegynyugati világszerte mintegy 70 millió (házas) párt érint. Az esetek felében-harmadában az ok a félfi ondajának minő(síthetetlen)sége. A számos ok közül a légszennyezettség, az egészségtelen életmód, de főleg a mérgező, vegyszerendezett „nyugati” étrend a leg(k)ártékonyabb.

Míg az (ál)élelmiszeripar gőzerővel dolgozik tömeges meddítésünkön, érdemes elmerengeni termékenységhez meg annak vesztéhez kötődő alapszavainkon!

Elő hát őszintén e szavakkal meg az értelmükkel is! Ond vezérünk örökén az Ondó a Kunságban máig büszkén családnévként is éldegél. Kun alapjelentése azonban igen kis eséllyel azonos a mai magyar köznyelvivel. Bár átvitt-rejtett értelmében is a termékenységet, hiszen a ’tizedik gyermek’-et hirdeti. (Az „on” a török nyelvekben máig is ’tíz’ jelentésben él.)

De férfi(ú)-e, ki meddő? Igazi férfi-e, kinek termékenyítő képességében zavara van?

Fi(ú)nak éppen fi(ú), hiszen külső nemi jegyei megvannak, de minthogy a termékenyítő képesség már benne nem „fér” meg, így nem igazi atyandó fér(j)fi, csak fele annak, tehát szeret(ve félt)ő szójátékkal is csak félfi…

Évtizedek óta közismert tény, hogy az amerikai félfiak (a hajdan öntudatos férfiak elfajzott fiai) jelentős arányban – csaknem felerészben – meddők, ill. csökkent termékenyítő képességűek, latinkodón nem fertilisek, azaz infertilisek.

A „nyugati” – tehát génpocskolt és agyonvegyszerezett – étrenden élő, egészségesnek tűnő fiatalemberek javíthatják ondajuk minőségét, ha minden nap elrágcsálnak egy kis csupor(nyi) diót. Szándékosan és tudatosan nem az „ifjú” szót használom itt, hiszen a „fiatal” eredetileg és valójában annyit tesz, hogy „fiatlan” azazhogy „fia-tal(an)”, vagyis (még) ’gyermektelen’.

A „Szaporodásélettan” (Biology of Reproduction) lap tudósított arról a vizsgálatról, mely szerint az egészségesnek tűnő, fiatal, 20-as és 30-as éveikben levő amerikai félfiakban javult az ondósejtek életképessége és mozgékonysága, ha naponta egy maréknyi (75 grammnyi) diót meg(eszeg)ettek.[1]

Dió (Juglāns regia) – ’Juppiter monyai’ (Rustedstrings képe)

A dió-nemzetség 21 faja az Óvilágban Délkelet-Európától Japánig, az Újvilágban Délkelet-Kanadától nyugatra Kaliforniáig, délre Argentínáig is előfordul. A nemzetség neve, a Juglāns pedig a „Jovis glāns”, azaz a „Juppiter makkja” kifejezésből ered – átvitt értelemben, ’(fő)İstennek való termés’, de ’Juppiter monya’-ként is értelmezhető. Talán tudtak, de legalábbis sejt(h)ettek valamit a dió termékenyítő erejéről már a régiek is… A latin glāns (glánsz) pedig ismerős minden orvosnak, de már kezdő glancban a hallgatónak is: glāns (ejt: glánsz, hosszú „á”-val), glāndis (femininum) latin szó. Jelentése ’(tölgy)makk’, vagy átvitt értelemben ’parıttyatöltelék’ (agyag-, vagy ólomgolyó); fiúban meg leányban pedig a hímvessző vagy a csikló makkja:

glāns clitoridis:csiklómakk, csiklamakk ; a (női) csikló makkinca-szerű végződése.

glāns pēnis:bigamakk, kukimakk, pöcs(i)makk, fasz(i)makk, kanmakk, fity(ma)makk; a (férfiúi) hímvessző konyhalatin nézetben „makk-képű” vagy „makk-alakú” végződése.

Júpiter és Júno („Az İstenek szerelmei” képkörből) – a bolognai Annibale Carracci fres(z)kóján a Farnese-palotában (1597), mely ma a francia nagykövetség épülete Rómában. A termékenységéről is nevezetes római főisten – az Ég Atyja – neve egyébiránt helyesen vagy hosszú „ú”-val Júpiter, vagy kettőzött „p”-vel Juppiter.

A tömegétkezdék befülledt olajsütőiben punnyadva tobzódó roncs-zsírok, meg bennük a roncs-zsírsavak (transz-zsírsavak) roncsolják az ondósejteket is. A „Termő-Meddő” (Fertil Steril) lap egy tanulmányában már igazolta és hírlelte is ezt.[2] Aki egészséges otthoni főzőcske helyett inkább a multikulti mocsarában fetreng, az magára vethet (meddőséget is) !

Most azonban itt van számukra az új remény: a régi jó dió ! A régi szép Magyarországon egész útszéli fasorokat ültettek belőle, hogy a legszegényebb, kivert vándornak is jusson belőle bőven.

A dió-diéta – illendőbben, magyarabbul a dióböjt – már 12 héten belül javulást jelent az ondó minőségében: az ondósejtek méretében, mozgékonyságában és életképességében is. Sőt a dió-diétázók ondajában még az örök(ít(ő)anyag (a gének) hibáinak előfordulása is jelentősen csökken egyetlen évszak leforgása alatt…

Nyáry Sz. László

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...